Hegedüs András: A moslék helyes keverési iránya

1,890.00 Ft

Kategóriák: ,

Leírás

Hegedüs András Pécsett született 1984-ben. A Pécsi Tudományegyetemen szerzett
diplomát néprajz-történelem szakon 2014-ben, jelenleg a PTE „Oktatás és Társadalom”
Neveléstudományi Doktori Iskola doktorjelöltje.
2011 óta publikál rendszeresen nyomtatott és elektronikus felületeken egyaránt. Több irodalmi
pályázaton, versenyen is sikerült előkelő helyezést elérnie, többek között 2017-ben Zsoldos Péter díjjal jutalmazták a legjobb novella kategóriában.
2012 decembere óta tagja a Filter Írócsoportnak.

„A Coriolis-erőről először egy sci-fiben olvastam, aztán gimnáziumban tanultam is róla. A föld forgása következtében alakul ki, többek között ennek köszönhető, hogy a déli féltekén a lefolyóban a víz az óramutató járásával megegyező, az északin ellenkező irányban csorog le. Egy ideje már motoszkál bennem a gondolat, hogy talán papám erre gondolhatott. Hogy itt nálunk, Magyarországon az óramutató járásával ellentétes forgómozgás a természetes, és bár erőkifejtésben elhanyagolható a különbség, mégis rendnek kell lenni. Tudott ő egyáltalán a Coriolis-erőről? Bár csak nyolc általánost végzett, a vasútnál több továbbképzésen is részt kellett vennie, a gőzmozdony kezelése elméleti hátteret is megkívánt a fizikai erőnlét mellett. Egy ilyen alkalommal nem kizárt, az oktató beszélhetett nekik erről is.”