Második, javított és átdolgozott kiadás
Alapkiadás: Cserépfalvi, 1991
ÚJJÁAVAT ÉS ÉRVÉNYTELENÍT
Perújrafölvétel
Újjáavat és érvénytelenít;
Nem futhat el alig csitult sebekkel.
Ontja fényét az eredeti reggel.
Azóta egyfolytában csak veszít.
Mint átértékelődő dolgaink
Kezünk között a költözéseinkkor:
Tüntet meggyűrt, nyúzott arcán a fintor,
Az úrnő túljutott aggályain,
Lesz ereje, hogy újra lefokozzon,
Hogy megfontoltan osszon és szorozzon. –
S lesz még másképp. Hiszen csak incseleg.
De hogyha megfogyatkozom ma végleg?
Ó, angyalarc, közöttünk nincsenek
Tiszta, egyértelmű leképezések.
Zeneboltban
Vegyük magát a fekete korongot:
Címkéje karmazsin, hangzása telt,
S ha barázdáin megül a finom por,
És karcosan szól: akkor lesz bukéja.
Ha föltisztul egy szoprán, túl a pálya
Delén, annak már hírértéke van;
Az Eszmény képe – hajnali vetítés
Elménk gyöngyvásznán – másnap kifakul;
S hosszú kávé mellett elszórakoztat
Akárki tündöklése és bukása,
Mint friss újság… Vegyük például önt.
A parti, melynek nem volt kezdete,
Csak köde-füstje: nem tud véget érni;
Mert Pest kisváros: egymáshoz szorít,
Elmetszett alma két felét. Ha kell,
Ha nem, találkozunk válás után,
S az infót estig körbeviszi Hermész.
A Kecskeméti utca, őszi dél,
És újra ön. Mennyire más ilyenkor.
Ahogy belép a boltba, s elmerül
A másod-harmadkézben forgolódó
Kalózkiadványok, B oldalak
És koncertritkaságok közt. Igaz,
Ez a mérsékelten hangsúlyozott
Jelenlét kiábrándító – se smink,
Se nagyestélyi bársonya –, de látja,
Így ismerek rá a vidéki lányra,
És tetszik nekem. Hiányoznak a
Színpadról ismerős, a tettetetten
Vad, férfifaló gesztusok. Ahogy
Kopogva közelít, visszaköszön
(Koldusgaras, de szépen cseng a tálkán).
Ismerjük el, túl engedékeny hozzám
A történtek fényében nem lehet.
Nyújtanám a kezem, de eltörik
A mozdulat, akár ideges ujjak
Között a cigaretta. Két puszi
Balról és jobbról, buta szubrutin!
Mivégre az érintés fényűzése?…
Egy booklettal játszom. Nem akarom
Az értelmetlen társalgást se, semmit.
Konfetti-zápor hull a felületre
– A és B oldal! –, színpompás korom.
A Centrál teraszán
1
E terméketlen közjáték után
(Nevezzük egymás között egyszerűen
Annak) mi késztet arra, hogy
Félresimítsam homlokomból
Trubadúri fürtöm?
Ki nem játszott kártya még akad?
Akárki lesz majd, aki mellőled
Ellök, árnyékodon átsegít,
Akárki lesz is: angyalnak hívom előre.
2
A hazugság önvédelem.
A tény, hogy te hazudsz, mégis engem
Emel magasabbra.
A szerelem kimunkált
Összhangzata fölborul;
Lecseng a dúrba transzponált darab,
S az eljátszatlan kottalap
Már úgysem engem igazol.
Leülsz a vasárnapi ebédhez,
Körülötted a „működő
Családmodellek” egyike;
Teltebb vagy nálam: nem vagy egyedül,
És karcsúbb, mert közöttük is
Szálegyedül vagy.
3
A kibontakozás esélyei,
Innen szemlélve, édes,
Számbavételre sem érdemesek.
Ebédidő, a vasárnapi
Tanács körúton egy
Komótosan elgördülő, 49-es UV.
A kihűlt fészek bolyhai
Közül evickéltem idáig,
És mégis! perceken belül
– Mint aki nem tud illemet –:
Határtalan kedvem támad
Visszakönyörögni magam.
Tétel
A benapozott partszakaszt
Bejárni, összecsukni végre
Minden nyugágyat. Nem maraszt
A és B vízre írt esélye;
Egy túlutazott torkolat,
Ahová végül úgyse siklom,
Nem ébreszt friss aggályokat:
Ma mégse itt, ma mégse itthon.
Siófoki episztolák
1
Embert vesztünk, s időt nyerünk, ha most
Kihúzzuk új naptárainkból egymást.
Firtatni, Gertrúd, túl kockázatos,
Miért maradtunk: semmiben. Hogy ellásd
Az irgalmas nővéri funkciót:
Bevársz, még szóval tartasz, megcirógatsz,
De fénypontjainkon túl semmi jót
Nem várhatok. Kitartasz ott, ahol vagy.
Stílszerű keretbe emel a part
(A part egy szentimentális szezonvég
Díszében). Emlékszel, mióta tart
Bunsen-lángú kísérletünk? – De most még
Hiába tolsz el: rád hagyatkozom.
Mindegy, hogy nincs és nem volt alkalom.
2
Megmar ez a spirituális éhség
(Amennyit melledből mutatsz, elég,
Hogy papoddá avasson újra). Mérték
Nélkül kívánok benned bízni még,
Szakrális szomjjal bízni rád az üdvöm,
Édes szemita rafinéria.
Lobbants föl. Olts ki. Háromsornyi sürgöny
Döbbentsen rá, hogy ki kell hunynia
E folytonosnak tetsző tündöklésnek.
De addig engedj oltárod elé.
Bokától combodig felnőve égjek,
Kússzam combodtól homlokod felé – –
(Ennyit szeretnék. Rosszalló mosollyal
Intézd el, vagy két csattanós pofonnal…)
Meghallgatás
Ma soeur, most jön a földalatti korszak.
Igen, ahogy öregszem magam is,
Nagy jelentőséget tulajdonítok
Az efféle szükségszerű, okos
És egészséges kompromisszumoknak
(Találkozzunk eldugott eszpresszókban,
Ne artisták és zsonglőrök között);
Két bujkáló bűntárs érzelmei
Intim keretben, bordó bársonyon
Elmélyülhetnek, nemde? („Hitves,
A nászdal égre csap.”) Már ideje
Alapjaiban értékelni újra
Elhúzódó ügyünket, éveink
Számát is (plusz tizenöt a javadra).
Elvárni? Rossz pont. Piros pont: kivárni!
A tét elvégre nem lebecsülendő.
Csoda, hogy tárgyal veled valaki.
Serena Lederer
(Gustav Klimt)
„Esszé-kérdés, ifjonti válaszok
Az audiencián.
Számodra egy személyben én vagyok
Cián és encián.
Avassalak be, kérlel zöld szemed.
Határtalan hiú!…
Fiam, ekkora férfi hogy lehet
Ilyen parány fiú?
Jövőképem hiába firtatod,
Szomjad hiába fojt:
Elcsenni szám széléről nem tudod
A porcelán mosolyt.”
„Utazás Erdővidékre”
A fölméretlen hónapok –
Lepattogzik a máz, hogyha hozzájuk érek.
Mintha otthagynánk a kézjegyünket a tájon.
Egy keskeny nyomközű vasút
Kocsányosokkal körbevett állomásai
Előlünk gördültek tovább;
S a pőre, vöröstéglás falak
Vicinális-romantikája
Nekünk volt kiindulópont,
Hogy búcsút intsünk az otthoniaknak,
És az otthonos határidőknek.
Az önigazolás kockázata elől
Idáig futottunk. A munkahelyi kaland
Ízét már megkóstoltuk,
De még nem próbáltuk ki egymást
Sem csónakban, sem lanovkán,
Sem a vadászház futószőnyegén:
Na, rajta.
Szamócaillat lesz az ismertetőjegyünk,
Ha egy csípős, szeptemberi estén visszatérünk
A kivilágított völgybe;
És arcunkon a kaland pírja is
Konzerválódik, hetekre megmarad.
Kevés malíciával
„Az ember nem komoly tizenhét évesen.”
(Rimbaud: Regény, Rónay György ford.)
Kevés malíciával visszafokozhatnám
Gimnazista románccá:
Tipikus, egy unatkozó negyvenes nő!…
Lehetnék hűvösebb, mint pökhendi utas,
Aki átkelt az orkánon a komppal,
S a horgonybak mellett bölcselkedik:
Nyugtázza, megúszta, no persze,
De isteni volt az életveszély;
Uborkába harapott képpel elláthatnám akár
Késői számadás, leltárba vétel
Csődgondnoki kötelezettségeit,
Jelezné fanyar mosolyom: nem én vagyok az,
Akinek itt mentegetőznie kell
(Ez vallana a pontosra, a poroszra,
Aki nem én vagyok).
Hogyan is volt, hogyan, na súgd, mikor
Egyetlen test káprázatában megjelent
(Mert nem hihettem mást, csak ezt):
Megjelent az egység – valaki
Egyszerre volt párnásan anyás,
És vérforralóan fűszeres?…
Vagy mindez az optika trükkje?
Posztpubertáskori túlzás,
Nem egyéb. Ki lehet nőni.
Miért is jártad volna végig
A törődés fokozatait velem?
Ellibbentek a fátylak előled.
Kattogó telefonkagyló a fülemen.
Júdea
A part. Üres, eszményi dél.
A Háárecet lapozgatom.
Egy ujjbegy a tarkómhoz ér.
Súrlófény a homlokodon.
Máskor hold süti ugyanazt
A plázst, és azt a homlokot:
Ahol sziklából bort fakaszt
A fényes szándék, éppen ott.
Az étlap hosszú, ritka dús,
Minden pultosnő ajka méz. –
Foszló kámzsám a földre húz,
Arcom aszkéta arca, nézz!
A móló mellett flotta vár,
Akárhová, akárhova!…
Ágyadban voltam áldozár,
Futó vendéged, Júdea.
Folyamodvány
Nagy pert kívánok, nyilvános tárgyalást:
Válasszák el tőlem, aki fölém hajolt,
És megnedvesítette az ajkamat:
Arról beszélt, hogy velem viselős.
Mutatkoznom előtte
Megritkult sorokkal,
Megzápult kedvvel nem szabad.
A vitatott vonal
Téged, igen, Lesbia, téged céloz
Ez a mindennapos éleslövészet,
Ez a többlépcsős, többsávos zaklatás.
Nyakamon fogsorod nyomával
Kerülök a vitatott határvonal
Közelébe megint:
Látlak a zuhany tejüvegén keresztül.
Bőrödhöz súrlódom: nem érdekel,
Korábban mért nem voltál engedelmes.
Egy kései audiencia
Ha elmúlsz negyven, majd úgyis megérted.
Ha eljön a midlife crisis, a két kezed
Összeteszed: miért nem váltam el miatta, Uram?…
Tölts be egészen, vagy tilts el palotádból;
Aranyozd be a testem a baldachin alatt,
Aztán fokozz le inassá; akármit akárhogy,
De ebből a kimért közönyből nem kérek.
Nagyító alatt nem is vagy
Hibátlan úrinő. Isteni még annyira sem.
A minőség másolata vagy,
S én hármas szinten kívánlak, amióta
Elkallódtak az ötcsillagos indítékok.
Az egymásba botlás eshetőségei?
Belváros és vidéke, persze.
A Váci utca tengelyében közelítenél
(Eljátszom a gondolattal,
Hogy a férjed oldalán). Esélyeim
Fogyatkozása ez esetben
Egészen szembetűnő volna.
Nem így lesz. Koncerten találkozunk,
Hol máshol, mint a keverőpult mögött,
Te is, én is közönség.
Az űrbázisszerű Csarnok
Jótékony homályában állsz majd
(Lovaglócsizma, eszményi kivágás
A fekete düftin felsőn, a hajad
Répavörösre festve: ez jó).
Kézcsók, egy obligát bók. Úgy találod,
Előnyömre változtam én is
(Éppen hidrogénszőke leszek).
Párhuzamos életrajzainkba
– Hívószó: kisvárosi gyermekkor,
Csonka család, fiatal
Művészet, meg a többi –:
Akkor már nem kapaszkodom.
Édes mindegy lesz, hogy formázómként azzá
Alakíthattál volna, akivé akarsz:
Akárkivé, nem érted?…
Isten nyersanyaga,
Mostantól egymagam leszek.
Legalább cáfolj rám, súgd meg utólag,
Mit néztél ki belőlem?
Tényleg rengeteget?
Esély fél háromkor
Megesküszöm vele, mielőtt betölt,
Ébreszt, végképp kifoszt az utcazaj.
Az ablakon túl a metróállomás
Elnehezedő kontúrja csak; ő
Torlódó helyszíneim között
Bevárt. Esély kínálkozott,
Hogy anyás és anakronisztikus
Gesztussal homlokon simítson,
Hiába súgtam, hogy a beavatkozás
Ezen a ponton már úgyis
Fölösleges. – Hiába; végül mégis
Nélküle ritkultam tovább.
KLAUZÚRA
A csarnok
De tárgyiasítani undorunkat
Itt sehogyan sem sikerül.
Személytelen, szikkadt csöndjével untat
A csarnok, és arcodra ül
Nevén alig nevezhető szándékod,
Hogy jelenléted megtagadd,
S kettéhasíts egy sárga kartotékot,
Mely ittlétednek foglalat.
Testetlen undor. Választasz egy arcot,
Nagy szemed bűnbakot keres –
Hiába vádaskodsz, hiába kapkodsz,
Undorod is esetleges.
Vasárnapi mozi
Mint késéskor
Az előcsarnok sűrű homálya
Egy túlélő körúti moziban
– Például a Hunniában,
Amikor még Zrínyinek hívják,
S akár a kályhacső,
Hosszú és szúrós szagú –;
Brooklyni konyha a vásznon,
Ventillátor lapátja kavarja
Az ételgőzt. Napfoltos baromfiudvar,
Váratlan vér. Az akkori nőd írisze. Sírt.
Mikor már kint álltok az utcán,
Látjátok, frissen mázolt plakát
Ragad az acélhengerre,
Két négyzetméternyi jövő;
Fut az utolsó előtti villamos.
Telemann-partita
Új életet kezdtem. Alapzaja,
Mint kárpáti avar neszezése:
Szárazon hullámzik a szőnyeg
Az előretörő svadron alatt;
A mozgás szapora, mint amikor
Krétafehér kéz kalandozik
A csembaló billentyűin;
Aphrodité vegyszereként
Permetező parfüm az illat;
S az utolsó tétel mindig
Örömzene, prágai udvarokon.
Kirándulás előtt
Grappát kínálnak mind a teraszok,
S e délies légáramlatok
Higgadtan körbemosnak.
Nincs más – a nyári, süppedős terep.
Egyértelmű fény vagy. Bemértelek.
Védelmed sánca roskad.
Nincs köztes hely, mely bizonytalanít.
A járda szűkül, végül elfogy: itt,
Közöttem és közötted.
A túratervet pontosítanám.
Az utolsó szakasz ma délután,
De aztán senki többet?
Komédia
Ezt a kimódolt biccentést
Ittléte esszenciájának nevezem,
Jelenvalósága párlata, ahogyan
Kitárulkozik, hogy üdvözöljön;
A csendőrpertu minket jellemez,
S az órák tiktakolva telnek az irodában.
Mogyoróbarna az asztal –
Itt ülni melyik térfélen terhesebb,
Ezt firtatom, ha nézem a főnököt;
Milyen konvenciók fűznek ide,
Mi késztet arra, hogy végigjátsszuk
Szertartásainkat a muzeális neonfényben –
Ez a szereposztás kitől ered?
Klauzúra
Hogy innen végérvényesen
Kirekeszthesselek,
Talán szerkeszthetnék néhány
Óvó rendszabályt, simára
Csiszolt paragrafusokat,
Hogy okvetlenül beléjük akadj,
Ha kedved volna szűkre zárt
Körömet bolygatni
Egy megkésett vizitációval –
J. & H.
A kéregmélyben ragyogás,
S a felszínen közöny:
Jekyll-Hyde! napról napra más
Orcádba ütközöm.
Bazalt
(J. S. Bach, BWV 659)
Többé-kevésbé
Akkor volt utoljára
Eufórikus az utca
A bazalt szürkéjétől a mennybolt szürkéjéig
Nyolcvankilenc decemberében
Odabentről orgona szólt
A fasori templom karzatáról
Mintha végtelenítve
Hömpölygött volna felém
A Nun komm’ der Heiden Heiland
Minden délelőtt benéztem
Negyedórát ültem a várakozás
Fehérizzásig fokozódó izgalmában
Aztán láttam a viasz pöttyeit a román követség
Kerítésének peremén
Nyolcvankilenc hótlan decemberében
Matt acéllemezt szögeztek a rács mögé
Ne lehessen belátni semmiképpen
Mindenfélét bedobáltak a kertbe
Az eufórikus utca néha ilyen
Kocsisor tülkölt a Thököly úton
Se előre se hátra
De létezett kibontakozás
Volt úgynevezett útvonalterv
Grádics fölfelé
A ház a könyvben
A Nyugat Könyvtár szökevénye:
Náthás, propeller-nyakkendős fiú
Iramodjon a lépcsőn
– Úton patikából vagy patikába,
Főpróba után redakcióba –;
Legyenek, szép számban legyenek
Vigasztaló szemű, kontyos zsidónők,
Hangos vicék és szószátyár cselédek;
Ha háziúr, hát hadd legyen kövérkés,
S minden rosszlányra jusson egy enervált,
Kialvatlan szemű diák, naná.
Figyelmes, álnok fejek
Népesítsék be a gangot.
A katalógusba még kellene
Esős szeptember,
Sárgálló keramit, kellene
Tájjellegű növényzet: ecetfa;
S mintaszerű aláfestés:
Lassú Chopin-mazúr.
(Átjáróház nyeli el,
Láthatatlan éppen;
Még kétséges, felszínre
Hol bukik a fiú.)
Kísérlet rehabilitációra
Rossz fénykép letartóztatás előtt.
Hóna alatt kövér cipóval
Lépett ki a pékségből a férfi,
S indul a frissen föllocsolt
Macskakövön – kilencszázötvenhárom
Vagy kilencszázötvennégy?
Behatárolni a cégtáblák alapján
Csak hozzávetőleg sikerül –;
Az irreálisan keskeny utca
Tengelyében áll,
Sziluettje a szemközti ház
Gránitszínű homlokzatára
Vetül.
Vízfüggöny tűz esetén
…És egyikünk ügyvéd lesz Óbudán,
A másikunk meg ádventista lelkész;
A harmadik, aki emlékezik.
Kozmosz Altábornak hívták az elrendeltetés helyét,
Sárga csillag lengett a pajtások nyakában. Minden tűzrakóhely
Mellett állt egy csap: Vízfüggöny tűz esetén.
Párolgott az ázott alakulótér, lent, hol a tölgyek…
Rejtélyes ágyfölirat: „Itt szenvedtem egy szukával.”
Belzebub, a kis zöld ember elveszett, de megkerestük.
És fölsorakozott a csecsemő elit. Szadista ifik őriztek minket.
V., mint egy beteg galamb, úgy tántorgott ki a térre,
A parancsnoki kommentár szerint.
Zömök pionír-szobrocska posztolt a fölfele sikló,
Lejtmenetben gördülő zászló tövében.
Tizennégy éves ellenzék: nem ismertünk tabukat.
Hiszen a társadalmat magát kutattuk. Mindjárt első nap
Rázártuk a szekrényt a táborvezetőnő unokaöccsére.
Cérnavékony hangon visított. „Tiltja a vallásom,
Hogy Rafael napján pásztorjátékot űzzek”, mondta V.
Agyon kellett vernünk egy fából faragott kígyót a hegyekben:
Parancsunk volt rá!… Csapatszellem, ugye. Másnap falukutatás.
„Őrzik a hagyományokat?”, firtatta K., kezében diktafonnal
A budakeszi főutcán. „Vagyonom? Az nem volt”,
Hárított a sváb parasztasszony, Nagy Rozália.
Nótásan, ámbár józan fejjel kezdődött, az ebédlő
És a zuhanyzó között sétálgatva, karöltve;
A Kádár-kor fakópiros finisében. Derűsen.
…És egyikünk ügyvéd lesz Óbudán,
A másikunk meg ádventista lelkész;
A harmadik, aki emlékezik.
SZÉTSZÓRATÁS UTÁN
Szilencium
A Mexikói-kert egén
Muslincarajok kavarognak,
Akár az eredet-regény
Lapján a holnapi halottak.
A töltésen túl tűz lobog.
Érvénytelen a régi mérce.
Az ablak tárva. Nem fogok
Magamért protestálni mégse.
Csatorna készül, és az út
Aszfaltján méter mély a sebhely.
Csapódik vaskapu. Kiút
Az okker októberbe. „Kelj fel” –
Így kormányzom magam odébb.
Ideges séta; még elérem
A háromórás gyorsot épp.
Maradni itt szebb volna tétlen.
A sűrű pályaudvaron
Vigyázok lágy metszésű számra;
Egy-kettő: lüktetésbe von
Az acélkerék kattogása.
A megmásíthatatlanul
Pórusaimba mart vidékre
Érek. Rőtjéhez hasonul
Nadírom, zenitem egésze,
Napesti színeváltozás.
Mint egy eső utáni máglya
Alján az eleven parázs,
Hüledezem. Várok anyámra.
Herminamezei gondolatok
…Az első vállrándításán, a spenótzöld
Zakóján észrevenni a bontakozó
Forradalmat: kifogásol! Aztán
Kérdés nélkül ítél, gyűlöl villogó szeme:
Semmi se lesz jó úgy, ahogyan van.
Annyi fénykorunk volt, hány fölívelés!…
Sziporkázó délelőtt. Mégsem szerez
Egy csepp örömöt sem, ahogyan
Születésének percétől pörgetem előre
Ezt a barátságot. Ecetízű maradék.
Két év telt el. Ugyanott lakom.
Én maradtam a helyszínen, fiatal tanúként,
És tisztán emlékszem arra az időre,
Mikor érintetlen volt, mint a Liget szűzhava,
Közte és köztem a szövetség.
Ami tönkretette a jókedvünket,
Az a leggyilkosabb fajta versenyszellem,
A pontszerzés ösztöne… Egyenlősdi? De hát
Daphnisz sípja sem szólna olyan szépen, ha hét
Egyforma hosszú nádszálból állna.
Méghogy demokrácia!…
Évad
Most is, mint akkor, a gömbakácos
Fasor felezőpontján találkozunk,
Hétfői kerékpárosok, rózsásnál is rózsásabbnak
Tünteti föl esélyeinket az őszies este;
Lehorgonyoztam melletted, a családhoz
Mégsem tartozom. Vizes betonlapokra
Esik a pillantásod, lilásvörös
Ívlámpafényben megleled a kiutat,
S a kertkapu mellől még visszaintesz.
Ha bátorságtúrán szóródnánk szét csillagos éjjel,
Sosem érkeznénk egyszerre ugyanarra a pontra;
Ha átúsztatnám a hozományodat a vízen,
Léket imádkoznál a csónak hasára,
És az égboltra klasszikus teliholdat.
Post festa
Megpörkölődtél; józanodva, Kalmár,
Inogsz, de földre buknod nem szabad;
Így álltál mindig, hogyha fölriadtál,
Ha ringyó volt hozzád a pillanat.
A Doge húsos ujja húz cezúrát
A karneválos február mögé.
Jegygyűrűd forgatod – napsárga nullát –,
S indulsz új csődbe, más karok közé.
Az üdvtörténet vonata
Szabvány vidéki állomás,
Kénsárga és monarchiás;
Ledobta mind a díszeit:
Így intimebb és istenibb.
Futás számlák, szemlék elől;
Kovácsoltvasból, semmiből
Fejünk fölé kecses fedél
Kívánkozik: derűre dér,
S a csók után a hő napot
Árnyékba mártó hónapok…
Vörösbor forrjon, kályha égjen
A resti jéghideg terében,
S íródjék kolportázs-regény,
Melyben a megcsúfolt Erény
Letörli szégyenfoltjait;
S a hős csinos vagyont szakít.
Megérkezés
Kiejt bársonybörtönödből, utadra bocsát
Őrződ, egy unatkozó isten.
Hogy lásd, az útra vigyáz azért:
Pályád ívét vonja szűkebbre csak;
Egyre szűkebb köröket futsz a spirálon,
Aztán a padlón koppan a homlokod.
Várandós vagy valami szenzációval,
És elképesztő bizonyossággal hiszed is,
Hogy kihordhatod a körünkben.
Megállsz, fürkészel minket,
Megcsap állandóságod hűvöse,
Mállaszt s tagad
Minden szavad,
A csigalépcsőn
Szilárdan állsz és dacosan –
Uradat képviseled, egymagad.
Egylényegű vagy a megbízatással,
Te magad vagy a föladat.
Zarándok
Zátonyon talál a hajnal,
Isten napja szembetűz;
Lépcsőzöl, s egy kurta jajjal
Gyóntatód elébe ülsz.
Mit se tennél, és a gyászban
Átaludnál éveket.
Áldás fűti, déli áram
Megfagyasztott lényeged.
Premier
A kirakójáték minden eleme
Szikrázó foglalatába simul,
Arra vár, hogy fölemelkedjék
Előtte a bordó kortina. Gyorsan
Összegyűjtöd a játszókat,
Mint tyúkanyó a csibéit. Büszke vagy:
Szüzességét te veszed el
Valami ursprünglich-nek, forrás-frissnek,
A deszkákon még sose voltnak!…
Munkakávéd gőzében grimaszolsz.
Taxik dudálnak: hozzák a te néped.
Életed első partija
A falnak fordulók nyugalma a tegnapé:
Strucc, gyakorold a nyitást! küldd szét
A meghívóidat ezerszám, légy
Vendéglátó.
Ünnepi léptek
Az ablakod alatt; a nappali forgalom
Emelkedő zaja, mint a fokozás
A Leningrádi szimfóniában: szíven üt.
Földereng az első ismerős
A katedrálüveg mögött, aztán az ikszedik.
Határozott léptek az ajtódig: úttörő,
Aki elsőnek lép a lepecsételt ajtajú
Folyosóra.
Csengő, háromszor, röviden.
Nem reagálsz rá. Pedig nem vagy süket.
Mondom a jelszót (peace), beeresztesz?
A falnak fordulók nyugalma
A tegnapé, viaszarcod szenvtelen,
Csak szürke szemedből tüzel valami
Kifinomult iszony. Tükörben
Gyakoroltad a távolságtartást.
Könnyebb volna egyszerűen rád kiáltanom.
Plasztikburádat szétpattintani! Ne affektálj.
Sötétkamrádat bevilágítani! Hosszú csengő.
Kerek évszámod van, sőt, tizenöt
Névnapod egyike, mindegyike, sőt!
Tébolyító szilveszter, pozitív töltet
A borban, kenet a társalgásban, kenet a krutonokon!…
Pirulsz, ha kezükbe veszik a tárgyaidat,
Pirulsz a festmények miatt (véletlen gyűjtemény,
Átválogatni nem jutott idő, így mondod).
Küszöbön belül vannak, akiknek
Valaha is átlépted a küszöbét. Húszpercenként
Valakit bebocsátasz a szívbe. Pokol.
Szike
A bonckés éle bal melledhez érve
Az alabástromot kettéhasítja.
Kitakartak, Enigma, avégre,
Hogy fény derüljön belső tájaidra.
Tartalom
ÚJJÁAVAT ÉS ÉRVÉNYTELENÍT
Perújrafölvétel (1990)
Zeneboltban (1990-2006)
A Centrál teraszán (1990-2006)
Tétel (1990-2006)
Siófoki episztolák (1990-2006)
Meghallgatás (1990-2006)
Serena Lederer (1989-2006)
„Utazás Erdővidékre” (1990-2006)
Kevés malíciával (1990-2006)
Júdea (1988-2006)
Folyamodvány (1990)
A vitatott vonal (1990-2006)
Egy kései audiencia (1990-2006)
Esély fél háromkor (1990)
KLAUZÚRA
A csarnok (1990)
Vasárnapi mozi (1990-2006)
Telemann-partita (1990-2006)
Kirándulás előtt (1990-2006)
Komédia (1990-2006)
Klauzúra (1990)
J.& H. (1990-2006)
Bazalt (1989-2006)
A ház a könyvben (1989-2006)
Kísérlet rehabilitációra (1990-2006)
Vízfüggöny tűz esetén (1990-2006)
SZÉTSZÓRATÁS UTÁN
Szilencium (1990-2006)
Herminamezei gondolatok (1990-2006)
Évad (1985-2006)
Post festa (1990-2006)
Az üdvtörténet vonata (1988-2006)
Megérkezés (1989-2006)
Zarándok (1988-2006)
Premier (1990-2006)
Életed első partija (1990-2006)
Szike (1988-2006)
JEGYZET
Első verseskönyvem 1991 márciusában látott napvilágot a Cserépfalvi kiadónál, Budapesten. Megjelenése után tizenöt évvel, 2006 tavaszán Stuttgartban újból nekiláttam a munkának. Igyekeztem olyan állapotba hozni a kötet darabjait, hogy érettebb fejjel se kelljen különösebben pironkodnom miattuk; sőt, hogy megint kedvem teljen bennük. Gyakran – magát a címet is beleértve – egyetlen szó sem maradt a helyén, máskor egyetlen kifejezésen sem kellett változtatnom. Meggyőződésem szerint ezek a mostani szövegek akkor is azonosak az „eredetijükkel”, ha egyáltalában nincs közös felületük. Mindössze annyi történt, hogy – legjobb szándékom szerint – elvégeztem az utolsó simításokat e tizennyolc-húszéves fejjel elkezdett írásokon.
A Szétszóratás egykori versei közül már évekkel ezelőtt is átdolgoztam néhányat, ezek a következő kötetekben találhatóak:
a Szomory és az Október 1 – Vizit, illetve Megalázóan meghitt címmel – A természetes arroganciában;
az Anzix, Debrecen – Anziksz, Debrecen címmel – a Tulajdonosi szemléletben;
a Két YHA-bagatell, Az ittfelejtett és a Szétszóratás előtt – Holland Ház címmel, változatlan címmel, illetve Szétszóratás után címmel – a Drezda februárban kötetben.
Budapest, 2006. dec. 24.
T. J.