Leírás
Az emlékezés el nem szakítható a gondolkodástól, hiába óhajtanánk oly sokszor e különválasztást, hiszen az emlékezés szinte mindig együtt hat az elmúlás fájdalmával, miközben a gondolkodás mindig tartalékol magának némi jövőidőt, és ahhoz bátorságot és lélekjelenlétet. Az emlékezés a gondolkodás túlélő parazitájaként, mint valami nélkülözhetetlen kártevő, rátelepszik a gondolkodásra, és elgyávítja, kínzó, vonzatos asszociációkkal gátolja a gondolkodás sokoldalú működését, hamis átszínezése folyamatosan megzavarja azt, elvégre az emlékezés nem más, mint a gondolkodás ál-szerves része, működése szünetet nem ismer: hajózik, hajózik a fájdalom végtelenbe hátráló horizontján… Ha valaki – legyen bárki, akár egy határőr katona – megkérdezné tőlem, hogy melyik a te hazád?, én nem Magyarországot nevezném hazámnak, szívem és emlékeim hazájának. hanem a magyar leányokat, asszonyokat, egyszóval a magyar nők voltak mindig is az én igazi Hazám! Hála nékik. Nekik köszönhetem, hogy szerető szülők nélkül sem lettem hazátlan… sem testhajléktalan, sem lélekhajléktalan öngyilkos szeretet.
SURSUM CORDA!
Dobai Péter
