Leírás
Az emlékezés el nem szakítható a gondolkodástól, hiába óhajtanánk oly sokszor e különválasztást, hiszen az emlékezés szinte mindig együtt hat az elmúlás fájdalmával, miközben a gondolkodás mindig tartalékol magának némi jövőidőt, és ahhoz bátorságot és lélekjelenlétet. Az emlékezés a gondolkodás túlélő parazitájaként, mint valami nélkülözhetetlen kártevő, rátelepszik a gondolkodásra, és elgyávítja, kínzó, vonzatos asszociációkkal gátolja a gondolkodás sokoldalú működését, hamis átszínezése folyamatosan megzavarja azt, elvégre az emlékezés nem más, mint a gondolkodás ál-szerves része, működése szünetet nem ismer: hajózik, hajózik a fájdalom végtelenbe hátráló horizontján… Ha valaki – legyen bárki, akár egy határőr katona – megkérdezné tőlem, hogy melyik a te hazád?, én nem Magyarországot nevezném hazámnak, szívem és emlékeim hazájának. hanem a magyar leányokat, asszonyokat, egyszóval a magyar nők voltak mindig is az én igazi Hazám! Hála nékik. Nekik köszönhetem, hogy szerető szülők nélkül sem lettem hazátlan… sem testhajléktalan, sem lélekhajléktalan öngyilkos szeretet.
SURSUM CORDA!
Dobai Péter
Értékelések
Még nincsenek értékelések.