Bárdos László: A célra vezető eltévedés

1,890.00 Ft

Kategória:

Leírás

Ebben a kötetben válogatást talál az olvasó a modern magyar költészet néhány jelenségét érintő tanulmányaimból és kritikáimból.

Az írások keletkezési ideje mintegy három és fél évtizedre terjed. Szemlélet- és tárgyalásmódjuk ily módon aligha lehet egyöntetű; inkább a belőlük remélhetőleg kirajzolódó értékrend mutathat folytonosságot. Nem törekedtem arra, hogy utólag mindenáron egységesítsem az anyagot. Néhol módosítottam a szövegeken: inkább a korai írásokon, jórészt nyelvi, stilisztikai szempontból – gondolatot, állásfoglalást sehol sem változtattam meg. Ügyeltem azonban arra, hogy még nyelvjobbító buzgalmam jegyében se igazítsam hozzá régibb munkáimat a későbbiekhez.

Nehéz feladat volt a szövegek elrendezése. Hosszas töprengés után végül azt a nem egészen következetes módszert választottam, hogy a tárgyalt szerzők időrendjét itt-ott műfaji meggondolások keresztezik, kötetem végére pedig átfogóbb jelenségeket vizsgáló dolgozatokat helyeztem, amelyeknek tárgya kevésbé köthető egy-egy korszakhoz. – Minden tanulmány alatt vázlatos bibliográfiai adatok tájékoztatnak az első megjelenés helyéről és idejéről.

Budapesten, 2015. augusztus 25-én.

B. L.