Leírás
Kántás Balázs kötete keresztmetszetét és hosszmetszetét egyaránt nyújtja a még mindig fiatal, ám sokoldalú és máris kiterjedt életművel rendelkező szerző újabb lírai törekvéseinek. Keresztmetszetét a minden következetesség, önazonosság mellett is több féle szövegalkotó eljárás egyidejű felmutatása, hosszmetszetét a sorozatokon belül tapasztalható bőség révén. A Magánbeszéd című versgyűjtemény ciklusaiban vagy ciklus-poémáiban (poéma-ciklusaiban?) ugyanúgy találkozhatni a mítosz emlőin csüngő, mint hermetikus darabokkal, „képviseleti” jellegű, netán „újérzékeny” futamokkal, ahogyan a posztmodern-ironikus vagy éppenséggel jelentésfelszámoló (neo)avantgárd beszédmód nyomaival is. A műfordítást, irodalomtudományt szintén űző költő líranyelve mögött ott érezhetjük az általa átültetett, világirodalmi jelentőségű szerzők (Paul Celan, Ted Hughes, Fernando Pessoa) befolyását, de a kortárs magyar líra olyan, igen különböző irányultságú lírikusai is megszínezhetik a kialakuló hangot, mint Géher István, Kemény István, Payer Imre, Bíró József vagy Schein Gábor. A sok „hatás” azonban végső soron tájékozottság és nyitottság teremtette egyéni szintézissé lesz nála: Kántás versei mindig a saját, már érett s következetes líranyelvén szólalnak meg. A kortárs kelet-európai, sajátosan hazai „valóságról” értelmiségi, azaz paradox: idealista, egyben kiábrándult, éles, komor képet festve… Önnön „telérein” belül eléggé felgazdagodó poézis ez, ahol az alkotó egyszerre veszít el minden illúziót, és fogalmaz meg rendíthetetlenül valamilyen pozitív változásba vetett reményt.
Zsávolya Zoltán
