kávéfoltok

Hegedűs Ágota

fagyok

mire hazaérek, alszol, hideg gránittömb hallgatás.
villanykapcsoló nélküli éjjel, vak tapogatás, ez a paplan
csücske, élettelen, beült a fiókba neheztelése. ne mozogj.
csak addig ne, míg elalszom, utánad, mindegy merre fordulsz,
mindig paralel a hátad. eleget néztelek jöhetne már az álom.

ébredések

az első amit meghallok, az a rigók éneke három óra körül.
aztán kezdi a többi, rozsdafarkú, tengelic, légykapó,
már majdnem visszaalszom, mikor bagzó macskák
oáznak az ablak előtt, félálomban nem tudom
megkülönböztetni a szomszéd síró kisbabáját.
kidobom a papucsom az ablakon. akkor macskák.

vonzások

A kertemben mindig ugyanott túr fel a vakond,
porhanyós puha földet, én meg mindig a fejébe ültetek valamit.
Azt szeretném, hogy hagyja békén a földemet.

kertek

A földből kis növény, palánta
bújt elő,
éppen abból a csíkból kelt ki,
amit megjelöltem,
hogy ide azt vetettem,
aminek a
zacskójára ősszel azt írtam,
őszirózsa,
most meg látom, hogy cékla
lesz belőle,
azt is szeretem, különben is,
ugyanannyi
joga van kikelni, mint a virágnak.

ékszerek

én nem a nyakamban hordom a keresztem,
hátamra dobom, viszem meg-megbotolva,
egy újabb hivalkodási pontra.

szomjazók

másnapra mindig szomjazom,
és szédülős fejnehéz vagyok.
ezért mikor megiszom a kávém,
elkísérem egy pohár forrásvízzel,
amit a nasa által hitelesített
víztisztító készülékemből töltök,
reggelre nemcsak én vagyok
szomjas, hanem a virágaim is,
a maradék vízzel locsolni indulok,
aztán észreveszem, hogy az orchidea
az ablakban a virágfejek súlya miatt feldőlt.
reggel nem nagyon beszélek,
de ezt nem hagyom szó nélkül.

[még mindig kávézom]
ülések

huszonhét éve ugyanarra a sámlira ülök ki kávézni a teraszra,
és arra gondolok, hogy anyám is ezen ült, és evett,
míg a család a nagyasztalnál ebédelt,
mert azt látta a nagyanyámtól, aki nemcsak hogy a nagyasztalhoz,
de még a sámlira se ült le soha.
felállok, te hátulról hozzám simulsz. mikor jöttél meg éjszaka.
most is paralelek a hátak, csak az irányok változtak.
reggelre mindig jobb.