Visky András meghökkentő kötetcíme már a borítón két nagy humanista értéket állít szembe egymással: Gyáva embert szeretsz, mondja ez a hangsúlyos közlés. Az erkölcsi érték és az érzelmi állásfoglalás a közhelyek szerint egymást erősíteni szokta. Általában a bátrakat jobban szeretjük, mint az anyámasszony katonáit. De legalábbis a gyávákat nem illik érzelmi jutalmazásban részesíteni. A gyávaság a sajnálat vagy a megbocsátás összefüggésében kerül elő. A kötet meghökkentő címe megkérdőjelez egy beidegződést, és ez által a szavak jelentésének hétköznapi fordíthatóságát. Ugyanakkor nagyon valóságos és otthonos világot mutat fel, hiszen a mindennapokban többségben a gyávák vannak. Jobbadán mi, gyávák szeretjük egymást, megbocsátva magunknak gyávaságunkat. Tovább lapozva, mindjárt újabb meghökkentő dologgal szembesülhetünk, az alcím is meglepő: könyvek. Látszólagos ellentmondás ez. De ismerünk egy ilyen előképet, ha nem adjuk az álnaiv ártatlant, ez a Biblia. Visszafordítva a címet tehát: Gyáva embert szeretsz, biblia. Nem tolakvó, nem erőszakos, nem mechanikus ez a kapcsolat, amely átszövi a kötetet, ugyanakkor nem kell mélyen ismerni az Ó- és az Újszövetséget, a protestáns vagy a katolikus kánont, hogy ez nyilvánvalóvá váljék az olvasó számára. Ez egy elég nagy kód, amellyel kapcsolatban a fontosabb kérdés inkább az, hogy hogyan használja fel ezt a kódot a kötet. A mondat olvasható metafizikai síkon, megfordított perspektívából, akkor még messzebbre vezet, ha Isten az alanya a címnek…

Meghökkentő lehet ugyanakkor az, hogy ez az elég nagy kód, az olvasásának és az értelmezésének a hagyományaként a kötethez fűződő viszonyulás alapvető értelmezői mintázatát jelenti. Ugyanakkor nagyon személyes és intenzív költői alkalmazásával találkozhat itt az olvasó. A könyvek alcím és a kötetben található szövegek, amelyeket manapság verseknek mondanánk inkább, az olvasás és az értelmezés munkájában pragmatikusan felcserélődnek. A kötetben található szövegeket nevezi az alcím könyveknek, és valóban átsejlik a retorika és lexika jelenléte által a bibliai könyvek emlékezete. Akkor vagyunk pontosak, ha ezt az emlékezetet nem idézetként vagy rájátszásként, utalásként gondoljuk el, hanem a szöveg értelmezése a kódjaként. A latinból magyarba átforduló versek szó használata a bibliai könyvek egyes részleteire, a visszaforduló sorokra, a rendre utalt, a szó idővel a rituálisan előírt imaszöveg jelentését öltötte magára. Visky András áthelyezi és felcseréli a viszonyokat; megfordítja a retorika bevett logikáját: nem a rész által mutatja fel az egészet, hanem az egésszel helyettesíti a részt, vagyis a könyvvel a verset. A kötet pontosan negyven darabja ettől az előzetes tudástól függetlenül is megállja a helyét, és az egyes írások szellős, nagy teret rajzolnak ki maguk körül. Erejüket ezek a drámai szövegek akkor is fel tudják mutatni, ha magukra hagyják az egyes darabokat. Ugyanakkor marad ott valami nyugtalanító háttér, egy nagy levegős térség, amely hívogató módon várakozik, mint egy ígéret. Az egyes szövegek olvasása akkor teljesedik ki – a szerzői tulajdonítás jegyében –, ha ez az elég nagy kód, mint az olvasás és az értelmezés kódja, ható jelenlétté válik. Vagyis akkor, ha az olvasó be tud lépni ebbe a nagyon sűrített térbe, vagyis felnyitni a könyvet, feltörni a pecsétet, látni a könyv, a tekercs, a szótest, a betű metaforáit, amelyek az igazság metaforái, és tudja, hogy a nyelv igazságát nem lehet szembe állítani, sem kijátszani a valóság ellenében.

A mi fogalmaink szerinti negyven vers minden egyes darabja, vagyis a könyvek, sűrítetten hordozzák magukban egy-egy bibliai könyv igazságát, ám úgy, ahogy ma azt a kinyilatkoztatás jeleivel küzdő értelmezheti újra. Ez az igazság azonban csak akkor válik az élet részévé, életté, ha azt felismeri valaki, és ő általa létezővé válik a felismert igazság. A dialógus, vagyis az olvasó ember és a könyv párbeszéde, a személyes élet és az olvasás nyelvtani pozíciójának találkozása, egymásba olvadása teszi a holt betűt élő lélekké. A bibliaolvasó tudja, hogy a kivonulás csak akkor válik életet adó tudássá és hatékony tanítássá, ha maga is felismeri saját életében – például – a kivonulást (Átkelés, A kivonulás könyve). A bibliai könyvek kifinomult szövegértelmezése mellett még egy másik nagy hagyomány alakítja ezeket az írásokat, a dialógust a szenvedély és a tragikus veszteség nyelveként kezelő görög eredetű dráma. Az Evangéliumok nyelve is görög, a koiné dialektus ugyanahhoz a nyelv forrásvidékéhez vezet. A drámai beszéd cselekvő erejét alkalmazza Visky András kötetbeli szövegeinek színpadszerű inszcenírozása, ez pedig ezeket a rövid próza- vagy szabadverseket a lírától a dráma felé mutató dimenzióval ruházza fel: térbe helyezi és személyközi jelenlét feszültségével telíti. Ez kivételesen izgalmas értelmezést, az olvasói (nézői) részvétel munkáját igényli, hogy az egyes szövegekbe (könyvekbe) kódolt rejtelmeket hozzáférhetővé tegye az olvasás. Nagyon szép példája ennek az Örököljétek az országot című darab, benne a színházi kellékként letámasztott Megváltó, az elhagyatott, tébolyult beszéd hiába keresi a végszót, hiába ismétli, a jelenet nem sikerül, az üdvtörténeti kontextus kiüresedett, az ígéret visszájára fordul. Ugyanez a drámai izzás hatja át a kötet minden darabját, a személyesen átélt szövegértelmezés, a keresztény és zsidó hermeneutika elég nagy kódjai összetörnek, a hagyományhoz nem érnek vissza, a betűk, szavak, könyvek olvashatatlansága a búcsú, a gyász személyes emlékeivel kapcsolódnak össze. Egy erős, mélyen személyes, megrendült nagy könyve Visky András új kötete. A kortárs, a történelembe kódolt Függelék a Könyvekhez; kommentár és prófécia, hogy egy másik kódra utaljunk.

 

(2009)