Kivételesen tiszta és erős lírai anyagot vehet a kezébe az olvasó. Harmadik kötetében Acsai Roland igényes, kimunkált költői nyelvet hozott létre, amelynek a lehetőségei legalább annyira izgalmasak, mint a már megvalósított teljesítménye. Komoly és igényes munka, kitartó és fegyelmezett szakmai építkezés eredménye az Alagútnapok című kötet. Önmagán túl is mutat, egy jelenségről, vagy inkább tendenciáról is tudósít ez a kötet. Ez pedig az, hogy fiatal költők új nemzedéke jelent meg, akik között annyi mindenképp kapcsolatot teremt, hogy tiszta nyelvvel, nagy tudatossággal, kellő önreflexióval új költői mentalitást képviselnek. Vállalkozásuk koncepcionális, viszonyuk a magyar lírai hagyományokhoz nagyfokú szabadságot, mesterségbeli tudás tekintetében pedig magabiztosságot hordoz.[1] Kérdéseik másra irányulnak, érzékenységük iránya, szövegeik jelentése még kevésbé belátható; majd inkább hatástörténete felől lesz jól olvasható. Az elmozdulások nem az ornamens szinten, valamiféle elkülönülésben jelennek meg, mondjuk nem a szintaktika, a lexika szintjén, hisz jól beszélik valamely ismert költői hagyomány nyelvét, hanem szemantikájában, mivel másról, ma még beláthatatlanul másról beszélnek.[2] Miközben úgy tűnik, jól értjük őket.
Acsai Roland kötete[3] tiszta, világos beszéd. Költői témái és nyelve a klasszikus magyar költői hagyomány felé mutatnak. Jelen van benne – többek között – Kosztolányi, vagy a századfordulós betegség-metaforát ironikusan kifordító Parti Nagy-ciklus tovább írása, amely a metaforát nyelvi játékká, a reprezentáció lehetősége nélküli terébe emelő költői önleírássá válik. A Nagy Metafora, amely – ha nem is egészen, és nem ilyen iskolás módon, ahogy ez az írás sugallja – áthatja a kötetet, a betegség, a rossz közérzet, a depresszió metaforája felé mutat. A depresszió, amely civilizációs kór gyanánt egyre több figyelmet kap, mint hajdan a neurózis vagy a tuberkulózis, költői témává avatja újra a betegség metaforáját. Persze nem többről van itt szó, mint az influenza esetében, heveny tünetekkel jár, és inkább kulturális hangoltságként tarthat igényt a figyelemre, mivel új kultúrát teremt maga körül. A terápia eszközeivel, gyógyszerekkel, kulturális és fogyasztói kínálattal veszik körül a jelenséget. A költészet is betegség, sokkal inkább, mint terápia. Ezt mutatja az invenció is.
(Invenció ) Ekképpen használja és „idézi” meg az invenció technikáját megújító Petri vagy Kukorelly költészet figyelmét, amellyel rálel a nyelvben, a mindennapokban, a tudat törmelékes és önjáró mozgásaiban megbúvó lírai (de nem szentimentális vagy önmitizáló) önleleplező működésében megmutatkozó nyelvi lehetőségekre. Hiszen a költészet is elsődlegesen nyelv, nem érzelem, nem az ön-mondás pátosza, nem a szubjektum megalkotásának fárasztó kulturális és napi robotja, hanem nyelvi bejáratódás és rálelés pillanatnyi ereje. Az invenció klasszikus poétikai és retorikai tanítása, amely a konceptuális művészeti programok elődje. Az invenció megújítása tudatosságot jelent: a költészeti működés közben van bemutatva, úgymond. Acsai Roland verseinek, témakezelésének jellegzetességét ezzel a klasszikus költői technikával lehet leírni, ahogy a költői szöveg a feltalálásban talál formára, a téma fellelése egyben a kidolgozás mikéntjének útját is megjelöli. Másik klasszikus eszköze ennek a költészetnek a hasonlat.
(Hasonlat) Az összeillőség és az összeilleszthetetlenség nyelvi játékait a hasonlatok mutatják. A költői nyelv ezen eszköze, különösen a kifejtett hasonlat, leértékelődött teoretikusan, noha gyakorlata szerint jelen volt. Hiszen elemi eszköz, amely a nyelv és a dolgok, a nyelvileg kimondható és a tudat által felismert jelenségek közötti kapcsolatot hogyan lehet közvetíteni és formába önteni. Az invencióval szorosan össze kapcsolódó eszköz. Acsai Roland nagyon hatékonyan használja ezt a régi eszközt is. A Nővéred haja című verset példaként hozva fel mindjárt a kötet elejéről, amely nem válik kiszámíthatóvá attól, hogy a hasonlat kibontását és megmagyarázását is végrehajtja. A hasonlat és az allegória szerves kapcsolata átjárja a kötet verseit. A hasonlatot értelmezi a vers, és mire véget ér, leleplezi a hasonlatban rejlő hasonlíthatatlant (lásd pl. Sétálás).
(Rím) A hasonlatban rejlő invenció kibontásának eszköze a két szó között kapcsolatot gyors és elemi szinten felmutató rím. A rímelés igénytelensége, a versmondatot megtörő, de ugyanakkor nagyon erősen strukturáló eszköz a költői kép belső logikáját domborítja ki. Nem szép rímek ezek. Sokszor
(2005)
[1] A új nyelv, amely felé haladni látszanak, nem látványos, nem programos, nem avantgárd, nem mozgalom jellegű. És nem is annyira nyilvánvaló, mivel az eddigi félmúlt költészete, a Nyugat mondjuk mindhárom generációja időben eltolódott immár, és inkább lett múlt, és az Újhold költőivel kezdődik immár a múlt. Ismerik ezek a fiatalok ezeknek a mestereknek a formanyelvét, poétikáját, problémavilágát, de mindez már régi. Mesterségbeli biztonságuk inkább már a külsődlegességnek szól. A számukra érvényes félmúlt, a Petri, Orbán Ottó, Tandori, Takács Zsuzsa, Tolnai Ottó, Balla Zsófia, Parti Nagy, Kukorelly (bocsánat, a névsor csak jelzésszerű, messze nem teljes, hálátlan dolgok ilyesmit csinálni, de muszáj volt jelezni valamiképpen) költészet épp ezért mintha számukra összetorlódott volna, és ezeknek a poétikáknak a kérdései 20. századi kérdések. Magam azt feltételezem, hogy az 1989 után felnőtt és szocializálódott költők számára azért is lehet olyan lenyűgöző biztonsággal elsajátítható a korábbi poétikák formanyelve és poétikája, mivel ez számukra ornamens eszköz.
[2] Példaként csupán néhány nevet említenék, nem érték szempontok szerint rangsorolva, inkább arra a jelenségre hívva fel a figyelmet, hogy nem hagyják magára a fiatal szerzőt, hanem sok szereplő vállal részt egy irodalmi pálya lehetőségeinek kibontásában. Ilyen értelemben első helyen, mint a médiafigyelem által leginkább láthatóvá vált Varró Dánielre kellene hivatkozni; vagy Karafiáth Orsolyára, aki immár a mediális jelenlét kulturálisan még éppen szalonképes változatára szolgáltat példát; vagy a múlt évben a litera.hu médiatámogatásával nagyobb figyelmet kapott Győrffy Ákost említhetném. Mindhármuk esetében látható a kiadói támogatás és az irodalmi pálya megalkotásában részt vállaló mediális figyelem és közvetítés ereje. Ez kapcsolódik össze az igényes, koncepcionális kritikai, szerkesztői (jelen kötet esetében Péczely Dóra ízlése és tanácsai vannak jelen a kötet mögött) munka, egy-egy kiadó stratégiai tervezése az úgymond pályakezdő költők esetében is. Fontos ez, mert nem hagyják magára a szerzőt, hogy hát vagy lesz belőle valami, vagy nem.
[3] Nem véletlenül jutott eszembe azonban mindez Acsai Roland verseskötetét olvasva, mivel ez a kötet is erről az új, biztató magatartásra kiváló példa: egy önmagával szemben nagyon igényes költő, tudatos pályaépítését egy kiadó is felkarolja.