Erősen rétegzett, bonyolult, minden értelemben összetett könyv a Bolondok tornya. Zavarba ejtő is, de hát a zavarba ejtés a költői nyelv velejárója. Valójában akkor esnénk zavarba, ha nem hoz zavarba bennünket a szerző vagy a nyelv, vagy mindkettő. Ebben a könyvben a különféle szövegsíkokat, amelyek a dialogizált költői beszéd alakít, a képzőművészet tárgyai fűznek össze. Mindenek előtt a veduta, mint egy veduta: madártávlatból készült látkép, amely a 18. század egyik kedvelt alkalmazott festészeti műfaja. A szóban forgó vedutát Pirna város piacteréről készítette Bernardo Bellotto (1722-1780), ismertebb művésznevén Canaletto. A kötet illusztrációs anyaga ugyanakkor a címadó építészeti tárgy korabeli ábrázolásait, tervrajzának metszeteit használja. A modern állam térszervezésének, a megfigyelésre és az ellenőrzésre irányuló jelképes megjelenítője a bécsi bolondok tornya is. Az abszolút nézőpont és a térben valójában lokalizálhatatlan, mert a fiktív megfigyelő tekintet iránytalan, ám mindenhol jelen lévő volta hatja át a szöveg leírásait is. Az elbeszélő mintha nem is volna jelen, ám mégis mindenütt ott van, figyeli az olvasót. Mintha nem tudna mindent, ám ez a hanyagság, amellyel ezt megengedheti magának a bizonytalanság látszatát, mégis a tökéletes megfigyelés jele.

Canaletto mellett fontos további szereplői a szövegnek egy Körmendről Ausztráliába kivándorolt család leszármazottja, aki foglalkozására nézve ideggyógyász, Robert Nador valamint felesége, Eva Nador, akik 2006 nyarán Európai körutat tesznek. A mű keletkezésének kezdő időpontját is közli velünk a lábjegyzeten keresztül megszólaló elbeszélő, Bobnak tulajdonítva közben a szerzőséget: „2006. augusztus 10-én délután öt órakor”, Pirnában „a Krumpliszsákhoz címzett óvárosi panzió” „27-es szobájában” kezdi el írni a szöveget Robert Nador. (8. oldal). A házaspár Canaletto rajongója. Utazásaik színhelyei az elbeszélés helyszínei is egyben: Velence, Drezda, Varsó, Bécs – részben átfedésben vannak Canaletto működésének legfontosabb helyeivel. Pirnába kifejezette Canaletto képei miatt látogatnak el, mintha a veduták és a valóság kapcsolatát kutatnák. Ám aligha ez mozgatja őket, látogatásuk pusztán Canaletto idejének megidézésére szolgál, a mester legismertebb képének, a Pirnai piactérnek a bejárására szorítkozik.

De nem véletlen Pirna sem, mivel a város neve baljóslatúan kapcsolódik össze a modern pszichiátria egyik születésével. Az itt található, sokáig stratégiai fontosságú erődítmény, a Sonnensteinben a 19. század végén szintén bolondok háza működött, lakóit Lengyelország megtámadása után likvidálták. Aztán ismét náci orvosok működnek itt. Pirna ugyanakkor Bob számára nem csak Canaletto okán lesz európai zarándoklatuk helyszíne, hanem a családtörténet rész is: itt gyilkolták meg Nádor Pannit, Robert nagyapjának húgát. Másrészt Körmend, ahonnan a Nádor család származik, egyben a Batthyány-család székhelye, akik a második világháborúig itt birtokolták Canalatto már említett híres képét, amelyet hamarosan kicsempésztek az országból és negyven évre eltűnt a nagyközönség szeme elől. És még sorolni lehetne az elbeszélés összefonódó szálait, amelyek a helyszínek, képzőművészeti jelek, a számok, különféle események közötti sokszoros átjárást mutatják. Amelyek egyben az elbeszélés verbális jelei és a világ egyéb jelei közötti átjárást, rejtett kapcsolatok sokasága által a valóság és az elbeszélés határainak bizonytalanságát demonstrálják. Ugyanis az elmebetegek sokkal összetettebben és radikálisan más kódkulcsok szerint értelmezik a nyelv és a világ jeleit, a freudi álomfejtés a jelek értelmezésének megújításával hozott diskurzusváltást.

 

A Canaletto vedutájából kiinduló elbeszélés a narratív szerkezetek költői nyelvi transzformációját hajtja végre, ami a kihagyások, a törések, az epizodikus mozzanatok példázatos előtérbe helyezésével, a verses regény archaikus kódjainak és a modern lírai nyelvhasználat összekapcsolását jelenti itt. A Pirnából Bécsbe történő színhelyáthelyezés nyelvi megjelenítésére a repülés metaforáit használja. Ez a leírás szintén képzeletbeli nézőpontot foglal el, és ahogy a látkép rajzolója nézőt, itt a szöveg az olvasót helyezi az önmagán kívüli nézőpontba. Szemben a perspektíva gépezetének nézőpontjával, ahol a kép előtt jelölte ki a mű a nézőnek az ideális megfigyelési pontot, amely egybeesett a test által elfoglalható ponttal, itt a veduta esetében a testből, önmagából való kilépést kell végrehajtania. A pszichiátria története szintén erről az áthelyeződésről, az ennek való ellenállásnak vagy az ezzel való – mint a bolondok megsemmisítéséig elmenő – szembehelyezkedésnek is története. A bolondok önszemléletének enyészpontja nem saját testükben van, ahogy az őket megérteni tudó ideális nézőpontnak is kihívást jelent a valóságtól való elemelkedés munkája.

A kötet címe önmagában még nem ad fogódzót a szöveg műfaji kódjait, vagyis az olvasás módját illetően. Ugyanis nem egy általánosságban mozgó jelképet rejt, ahogy például a bolondok hajója, hanem egy nagyon is konkrét épületet, amelyet II. József császár és kalapos király alapított. Bécsben ma is megtekinthető. A fikció és a fikció ellen védekező szövegalkotás egyaránt jelen van. Ám mégis ellentmondások feszültségével telített szövegtérbe jutunk, amikor a tipográfiai kép sugallta versszerűség és a leírás mindenkor önmaga ellenőrizhetőségére törő szerzői stratégiájának feszültségével szembesülünk. Az önellenőrzésnek, a nyelvi közléseknek a szövegen kívüli vonatkoztathatóságára nagy hangsúlyt fektető elbeszélés épp sugallt olvasati kódja miatt előtérbe helyezi a lábjegyzet egyértelműen prózai szervezettségű szövegtípusát. Itt pedig két lehetőség adódik: Az olvasó vagy ellene tart a szerzői sugallatnak, és önértelmező költői szövegként használja a szöveget, és nagyvonalúan mellőzi a lábjegyzetek információs szóródással járó követését, vagy időnént megszakítja a versszöveg követését és elkalandozik a lábjegyzet felkínálta más lehetőségek irányába. Ekkor azonban meglepő módon azzal szembeszülhet, hogy a személytelen elbeszélő sem mindentudó. A kötet által elbeszélt világ ezeken a pontokon kicsúszni látszik az olvasó értelmező figyelme alól.

Ugyanakkor mégis összetett, kimeríthetetlen értelmű jelképpé válik a címben említett torony, mivel semmi közelebbit nem tudunk meg múltjának a jelenig meghosszabbítható jelentőségéről, amely befolyásolná (a felszínen legalábbis) a szöveg elbeszélést. Az elbeszélői szöveg, a képzőművészeti és építészeti jelek összetett hálózatával olyan művet hozott létre, amely egyszerre hív fel a megfejtésre és tér ki előle. A jelek értelmezésének bonyolult és izgalmas játékába vonja az olvasót, miközben a 20. század születésének újraértelmezésére tesz kísérletet a 18. század vég izgalmas szellemi körképét, madártávlatát, látképét adva. Elmélyült olvasást igényel a szöveg, amely cserébe sokat adhat olvasóinak.

 

(2008)