(Tézis) Az itt következők feljegyzések arra keresnek választ, hogy Térey János verseiben miként jelennek meg a Debrecenhez kapcsolható kulturális minták, és közben milyen átváltozásokon mennek keresztül. Előzetes feltevésem arra irányul, hogy a Debrecenhez mint költői toposzhoz kapcsolódó jelentések előzetes költészeti feldolgozásai hagyományosan konfliktusos viszony szerint rögzítették a beszélő én és a hallgató város közötti viszonyt. Ez a dramaturgia a költői önmeghatározások rendjébe kivételezett topográfiai jelölőként írták bele a város nevét és a hozzá kapcsolódó kripto-fogalmat (’debreceniség’), amelynek értelmezése nem áll módomban [bár eredetileg nem így terveztem, lásd Függelék]. Érdeklődésem csupán Debrecen mint irodalmilag szervezett tér szövegszerű megjelenítésére irányul és kizárólag csak Térey János verseiben.
(A Szövegkorpusz) Tovább szűkítem vizsgálódásom körét azzal, hogy [eredeti szándékomtól eltérően, lásd Függelék] csak a Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig (2003) és az Ultra (2006) című, reprezentatív kötetek verseire szorítkozom csupán [bár emiatt óhatatlanul pontatlan lesz minden megjegyzésem, vö. a Függelékkel].
( A vándorló tér) A 2003-ban napvilágot látott válogatás új összefüggést teremt, re-kontextualizálja Térey 2003-ig megjelent költői műveinek [azokat addig transzparensen] belső ideológiáját. Erre a tudatos és hangsúlyos pályakorrekcióra épül rá még határozottan a három évvel később megjelent Ultra, amely a klasszicizálódás irányába lép el, és a korábbi kötetek anyagához úgy kapcsolódik, hogy az Ultra világát már eleve a Sonja útja kötetben transzformált összefüggésekre építi. A ’tériesülés’ mint a beszélő archeológiája van jelen az Ultrában. A ’vándorlás’ [kibillentve a klasszikus minták szerinti várhatóságot] ’tériesülés’ jelölője, nem a ’nevelődés’-é.
(A múlt története) A Sonja útja című kötettől kezdődően a Térey-versek a múltat történetként, narratívaként állítják az olvasó elé. A narratíva a térszerű szerkesztés által szerveződik. Korábban a Térey-versekben az áthelyező, elfedő, behelyettesítő metaforizációval, vagyis a nyelvi agresszió eszközeivel a narratívák lerombolása helyeződött előtérbe. A gyűjteményes kötet elejére került Introitus [vö. Nagypénteki beszéd, passió mint tér] című [egyetlen versből álló] ciklus és az utána következő Kétmalom utca 17. című második ciklus az első kötet [ Szétszóratás] fölülírását jelenti.
(Debrecen metonímiái) A hely [konkrétan most Debrecen] a nyelvi leírás által elbeszéléssé, történetté alakul át. A Térey-versekben Debrecen elbeszélések [kezdetben] laza szövedéke. Ezek az elbeszélések történetekké állnak össze. Ezek a nyelvi alakzatok lesznek a hely metonímiáivá.
(A történet múltja) Egy történet múltja körvonalazódik, amely a nevelődés klasszikus irodalmi mintája felé mutat. A történet múltja a történelem felé mozog, ahol a történelem a nevelődési narratíva mesterévé lesz.
(Debrecen mint a ’Bildung’) Debrecen mint történelem; a város mint rétegződés, archeológiai bázis, amely feltárható. Története tanít.
(Közhelyek, közhelyek…) Debrecen történeti önelbeszélése hamis közhelyekkel dúsan benőtt táj. A múlt meghamisításának nyelvi teljesítményeire épültek rá a [klasszikus] költői szövegek. Ezekre a közhelyekre nem érdemes kitérni, elég a Debrecen történetét tárgyaló [népszerű] szövegekre vetni egy-két [megvető] pillantást. Az értelmezés hatalma a [klasszikus] költői szövegek szerzőinek halála után a város [és kritikusai] kezébe került. Az intenciók meghamisítása, kiforgatása a közhelyek születésének történet. A Térey-versek mítoszi anyagként ráhagyatkoznak ezekre a közhelyekre. Alapvetően azonban a Térey-szövegekben a múlt az önelbeszéléshez szükséges távlat és díszlet. Kreatív szelekciót hajt végre, ám a mítosz erejét igényli és feltételezi. [ A nyelvhasználat kérdésében is az elbeszélt múlt a múlt elbeszéléseinek nyelvét használja, lásd Archaizmusok, mint közhelyek].
(Excerpta: Kétmalom utca 17.)
Mindig jobbat vár az ember!
Amúgy a bű meg a báj.
Megtértél a Kétmalomba,
Te is, a ritka madár.
Köt az óhit. Itt vagy, fiam,
Melldöngető ortodox,
Bár városod kényszerít, hogy
Erős kézzel ostorozd.
Köszöntsd hát a Mohács-váró,
Önsorsrontó Debrecent,
Mormold el turáni átkod,
És helyreáll bent a rend.
(Kétmalom utca 17., 47. oldal = Sonja útja)
(Archaizmusok mint közhelyek) A Térey-versek az erős terű [jelentésmezejű] szavakkal a történelem nyelvét idézik meg. Mintha volna a történelemnek nyelve, amely szavakkal felidézhető. Nagyobbrészt idegen eredetű vagy kozmopolita szavak [nemzetközi műveltségszavak] ezek, az úri középosztály nyelvében voltak leginkább otthonosak, a társadalmi elkülönülés [kasztszerűség és nyelvi kizárás] történelemalkotó feladatát látták el. A Térey-versekben azonban nem visszarévedésként vétetnek újra használatba, hanem egy líravilág saját stílusjegyeivé válnak, egyúttal pedig a szövegközi áthallás felhívó jelei. Az időt [történeti időt] jelenlévővé tevő stiláris intertextusok. Ilyenként pedig mindig kapcsolatban állnak a hely [konkrétan Debrecen] megidézésével.
(Debrecen mint irodalmi hely) A magyar irodalomban [az avítt és valójában halott irodalomtörténeti tudat konstrukcióiban] létezett valamiféle Debrecen-fóbia. Ez javarészt a Kazinczy által forgalmazott közhelyeknek az eredményeképpen vált irodalmi és műveltségbeli közhellyé [ez is tűnőben, mert Debrecenről egyre kevésbé jut bárkinek eszébe Tinódi, Kölcsey, Petőfi, Arany, Ady, Tóth Árpád, Csokonai, Móricz Zsigmond, Szabó Magda és Lőrinc, etc. – csupán a Virágkarnevál (rosszabb esetben a DVSC)], amely már elvesztette relevanciáját.
(Az Őshely: Debrecen) A Térey-versek a Sonja útja az életművet ’újraolvasó’ kötettől kezdődően maguk helyezik D.-t az Őshely [egyben a magyar irodalom Őshelye is] funkciójába. Finoman rájátszik erre a versek által konstruált személyes történet és az Őshely ellenpárjának, tipológiai alakváltozatának megteremtésére. A biblikus, evangéliumi tropológia ebben az értelemben az apokaliptika nyelvével érintkezik [persze ez is mélyen beleíródott a magyar irodalmi emlékezetbe]: a Mennyei Jeruzsálem és Babilon, mint Őshely és Ellenhely. [Az utóbbira Budapest (lásd az Ultra kötet archeológiai verseit ezzel kapcsolatban) lesz a megfelelő jelölő.]
(Debrecen mint trauma) A traumatizált tudat mint irodalmilag olvasható hermeneutikai kód visszahelyeződik a Sonja útja kötetben az irodalmi minták előírta helyükre. Mindvégig ott volt, az első kötet [Szétszóratás] is a traumára épült, de még a poszttraumatikus feldolgozás korai fázisaként az elnyomás, az áthelyezés nyelvi eszközeinek és tropológiájának alkalmazásával. Az [Intoritus és főként] a Kétmalom utca 17. ciklus versei ezt a tropologikus nyelvet, mint értelmezői keretet állítják vissza. Az Ultra első ciklusa [A. B. F. R. A.] már erre, mint masszív talapzatra építi fel a kötet szerkezetét.
A trauma az apa összeomlásával tetőzik. A családi ház, a Kétmalom utca 17. szám a trauma színhelye. A Kétmalom utca 17. a gyerekkor metonímiája. A versekből egy családi tragédia rekonstruálható, melyet a versek a fiú nézőpontjából láttatnak. A rosszul szocializálódott apa a világ jeleit tévesen interpretálja. A félreismert valóságból konstruált önképe pedig egyre messzebb vezeti a dolgok, környezete és a tér megértésétől. Sorozatos és egyre szaporodó sérelmei paradox módon saját előfeltevéseinek beigazolódásaként válnak számára hozzáférhetővé. Mindeközben veszedelmes mértékben távolodik a megértés és a kommunikáció nyújtotta technikáktól. Téves értelmezései – önbeteljesítő jóslatokként – paranoid zsákutcába taszítják. Személyiségének összeomlását az anya és a fiú [akinek szemszögéből újra elénk állítódik a traumatikus esemény] kénytelenek tehetetlenül szemlélni. A menekülés/kivonulás [a ház titokban történő, pecsétek feltörésével végrehajtott elhagyása: az Apa bűnös magára hagyása egyben – vö. Tékozló Fiú] és a szétszóratás [bibliai konnotációkat idéző szó, passzív, szenvedő nyelvi forma, amely a transzcendens Aktor jelenlétére (is) utal].
(Excerpta: Nyugalmunk érdekében)
Írógépét verte zárt ajtók mögött
’86-ban, november hatodika
délutánján jóapám.
Védőbeszédét tisztázta,
amellyel haragosai elé léphet.
A lakás erődítményrendszerén
egy álló hétig dolgozott apám:
sáncok, barikádok, farkasverem
[…]
Negyedórás dulakodás után
kényszerzubbonyban rángatták elő apámat.
(Összeomlott könyvespolca,
megtiporták iratcsomóit,
széttörték edényeit
hatodikáról hetedikére virradóra.)
(Kétmalom utca 17., 27., 29. oldal = Sonja útja)
A Fiú a bűn miatt a Hely és a Név megváltoztatásának eszközéhez nyúl. A trauma az Apa nevének áthelyezésével hajtható végre. Az Apa neve helyére a Hely kerül. És a sorozatos áthelyezések eredményeként az Apa Nevével együtt ’Debrecen’ represszió alá kerül.
(Debrecen mint [irodalomtörténeti] trauma) A Térey-versek beszélőjének az Apa-[Debrecen] általi traumatizálódása belehelyeződik abba az elbeszélésbe, amit a [modern, vagyis Csokonai utáni] magyar irodalom Debrecen-[Apa] általi traumatizálódása jelent.
(A trauma trópusai: a tékozló fiú) Az evangéliumi parabola [Luk. 15,11-32] sokszor, sokféle értelmezésben tér vissza az irodalomban is. A kegyességi, teológiai [vagyis krisztianizált] értelmezések mellett az irodalom rég sejti ennek a példázatnak az apa ellen forduló nyelv, az apa nevét és nyelvét elvető elbeszélhetőségét. Ebben az esetben pedig a bűnnek nem üdvtörténeti távlatú, csupán humánetológiai jelenségről van szó. Arról, ahogy a fiú elragadja az apától a nyelvet, és ő mondja el az apa történetét. Ezzel teremti meg [az apa] identitását mint önmaga [a fiú] eredetét.
( Excerpta: A juss)
Rossz hír az erdőn-inneni vidékről:
széthullott a rátarti, nagy család.
Bár vérükből való vagyok, síratni
nem fogom e dicstelen kompániát.
[…]
Kivándoroltam és nevet cseréltem –
rokoni szempár többé nem vigyáz.
Patkány cikáz jussom morzsái közt.
Ebek harmincadján a régi ház.
(in Sonja útja, Kétmalom utca 17., 40. oldal)
A Tékozló Fiú parabolájának tropologikus áthelyezése során a Térey-versekben bevonódik az Őshely [Debrecen] is, mint ahol az apa [Apa] helyére a Nemző Város [ maszkulin entitás, az Apa áthelyezése] kerül. A lázadás és a vándorlás motívuma a példázat krisztianizált értelmezéseiben fedésbe kerül [ezáltal a tipológiai értelmezéseket is mintegy kasztrálja ez az olvasat, noha az ősminta nyomasztó módon ott áll: Ábrám és Jákób (névváltók: Ábrahám és Izráél) esetében], hogy az ősatyák történetében szintén a Hely és az Apa a jelentésalkotó mozzanat. (Ábrám Úr városát hagyja el, Jákób az ígéret földjét Egyiptomért, hogy mindketten beteljesítsék a Fiúból Apává válás, lázadás által végbe menő folyamatát.)
(A trauma áthelyezése: Drezda) A hely [Debrecen] toropológiai beágyazottsága miatt a Térey-versek kitűntetett módon kezelik a strukturált térszerűség jelölőit, vagyis a városokat. A trauma áthelyezése során az Őshely [Debrecen] helyére más jelölők kerülnek. A trauma áthelyező elbeszélése folyamatában Drezda az íráskép és a hangsor metonímikus szerkezete miatt is figyelemre méltó. A Drezdát elpusztító amerikai szőnyegbombázás hasonlóképpen a hely lerombolása, mint a Kétmalom utca 17. barikádrendszerének lerombolása egy „ostrom” művelet során. Mindkettő az idő egy kimerevített pillanatát jelenti, az idő térszerűsített leírását, amely a Hely [Város: strukturált tér; a harcászat: hierarchizált struktúra] részletes és aprólékos, archeológiai leírása által hajtható végre. [ Figyelemre méltó még: a Paulus (2001) a város és a harcászati metaforák összekapcsolása. Illetve A Nibelung-lakóparkban (2004) a pénzvilág eszközeivel vívott hadászati műveletek.]
(A név cseréje: Térey) A név cseréje a hely cseréje is; az életben elfoglalt helyé. A helynek [ahol a név által a dolog/személy is elhelyezkedik] az áthelyezése. Az apa neve helyére a fiúé kerül.
(A nosztalgia teret konstruál) Debrecen a Térey-versekben egyszerre a traumatizált tudat önelbeszélésének helyei illetve ezt áthatva a nosztalgia által mozgásba hozott terek által megy végbe. Az Ultra kötet első ciklusa [A. B. F. R. A.] a helyek megidézésével a nosztalgia nyelvi-poétikai eszközeit mozgósítja, a tájleírás poétikájának eszközeit alkalmazva például a Most és születésünk óráján című verset említve egyik legerősebb példaként. A hely feltárása az Őshely körüli archeológiai munkát tudatosítja [pl. Őskert] a kötet egészében.
(Excerpta: Most és születésünk óráján)
Tájszavukra nincsen tájszavad,
Sorsuk elfelejted.
Van-e parancsa a szeretetnek?
„Köztük légy szabad.”
Desszert, kávé… Fullasztó a dél.
Elhagyod a fülledt
Termet, ahol asztalt bont az ünnep,
Hogy magad legyél.
(= Ultra, 11. oldal; figyelemre méltó az idézett rész utolsó sorának többértelműsége.)
( Ellen-hely: Budapest) Az Ultra már az Őshelyhez képest [tudatosított] anti-hely általi identitásképzést helyezi előtérbe. A hely archeológiáját, a strukturált hierarchia felől építi. A rendképzetek nyelvi feltárására, a rétegek elkülönítésére tesz kísérletet…
(2007)