Huszonöt év.
Ízlelgessük.
Negyedszázad. Egy emberöltő. Ezüstlakodalom.
Igen, huszonöt éve, 1995. október 10-én jelent meg a Parnasszus költészeti folyóirat első lapszáma.
Mennyi minden történt azóta csak az irodalomban, a költészetben! És mennyi minden történt a lap életében!
Elég, ha csak a főbb tematikákra vagy rovatokra gondolunk, az élő jelenlétekre, a kézirat-kiállításokra, a folytonos párbeszédre a szerzők, a művek és az olvasók között.
Ennyi idő távlatából jól érzékelhető, hogy egy folyóirat nem szövegek statikus tára, hanem egy folyton változó, lüktető mátrix, aminek pontos leírásához a XXI. századi fizika fogalmai szükségesek. Már csak azért is, mert ennek a mátrixnak súlya is van.
Ezt a súlyt, természetesen, az anyag feldolgozása során egyre inkább éreztem, és érezni fogja az is, aki beleveti magát a repertóriumba.
A repertóriumba, aminek készítésekor megértettem, hogy az új, digitális lehetőségeket vétek lenne nem kihasználni, illetve – a kutathatóságot könnyítendő – az utókor kedvében is járhatunk azzal, ha a jelen kötetben megjelenő anyaggal szerves összefüggésben online adatbázis is létrejön – a fentebb már említett mátrix jegyében.
A következő oldalakon tehát egy alapvetően hagyományos felépítésű repertórium olvasható, ami ugyanakkor arculatában, stílusában jelzi a fizikai határain túl lévő folytatást, kiteljesedést is. A repertórium olvasása, böngészése(!) közben azonnal láthatóvá és érthetővé válik, hogy miért megkerülhetetlen a huszonöt éves Parnasszus költészeti folyóirat, ha a magyar irodalomról, a magyar költészetről akarunk beszélni – és ha a világirodalomról, teszem hozzá nem zárójelben.
Végezetül talán nem hiábavaló belegondolnunk, hogy ha Petőfi Sándor vagy József Attila első verse az első Parnasszusban jelent volna meg, már nem lennének velünk.
Berka Attila
