Tábor Ádám tézisei

Tíz tézis a költészetről

1.
Minden ami létezik, érdemes arra, hogy nyelvi jellé váljon.

2.
Annak, amit a költő föláldoz – a világnak – szét kell porladnia a versben. – Ha a szó nem mindent-feláldozás, hanem mindent-megmentés céljából mondatik ki – totál smafu.

3.
Egy igazi versben minden érték, minden szó, minden szóérték átértékelődik.

4.
Zenét, képet, szerelmet, szenvedést, mámort, félelmet, harcot, örömöt, csömört, csöndet szóvá égetni!

5.
Előbb van a kép, mint a hétköznapi nyelv.
Előbb van a zene, mint a hétköznapi nyelv.
De előbb van a költői nyelv, mint a kép és a zene.

6.
A vers születése: az absztrakt gondolat a maga magasába szívja fel a mélyből a hangot és a képet.

7.
Az írás: beszélgetés a nyelvvel – a nyelvközösséggel. Megkérdezem a nyelvet!

8.
Minden létező közös abban, hogy a gyökere EGY.
De csak az emberi közösség gyökere a SZÓ.

9.
Ahol szó nem ölt testet, ott előbb-utóbb tapinthatóvá válik a félelem.

10.
Tanulni, vizsgálni, megérteni – nem a szabályokat – a Törvényeket; és amikor a betelt törvény túlcsordul: az a költészet: az igazság kiömlése, pazarlása, elköltése. „GYŰJT, AKI VELEM TÉKOZOL!”

(Elhangzott a Lélegzet IX. számában, a Fiatal Művészek Klubjában, 1984. január 10-én. Eredeti megjelenés: AL 7,, 1984. január – 22. o.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.