Itamár Jáoz-Keszt verse

Gyertyatartók

 

Két sudár gyertyatartó. Tested. A kerek napkorong alászáll

az ablakon túl. A pénteki nap fáradt szemét lezárja.

Mit érzel e percben a két remegő lánggal szemben

miközben a családtagok szellem-alakjai egybegyűlnek

 

testedbe mely e pillanatban megnyílik Ég és Föld között.

Mint Jákob lajtorjáján: nevek kapaszkodnak fel fürgén és ereszkednek alá benned,

s nemsokára Szombat. A kegyelem pillanata véget ér amint kezed arcodról

alá ereszted, miután oly sokak képmását öltötte fel.

                                                                                   Az ajtó zsanérja megmoccan,

 

s én ott a konyha ajtajában állok mozdulatlanul. Anyám mellettem,

ámulat érzése fog el. Hisz ő csupán enyhe szellő-fuvallat-hussanása. S ahogy

[emlékszem

soha nem láttam alakját szombati gyertyák fényárjában úszni.

 

Egy villanásra tested tüzel a világok között,

összegabalyodnak a sziluettek. A lángnyelvek elhalványulnak.

Öregség vagy gyermekkor – amint a viasz-fehérség lassan-lassan lecseppen.

                                                                                                          (2009)

Isten útján, a költészet útján 2005 – 2009 c. kötetből

   héberből fordította: Armoni Gavriel

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.