Istenhaiku (Jász Attila: istenbőre)

Jász Attila kötete a naplóversek új összefüggésrendjét teremti meg. Az elfutó idő rögzítése, többek közt versekkel is, ősrégi, mondhatni bevett kulturális gyakorlat. Paradox gesztus ez természetesen, mert hogyan lehet rögzíteni bármit szavakkal? Hogyan lehetne akár csak feltartóztatni az elmúlást olyan vacak és múlékony eszközzel, amilyen a nyelv, amilyen egy vers? És láss csodát, mert lehet. És erre egy speciális forma kínálkozik a legalkalmasabbnak. És itt megint újabb paradoxonra lelünk: mert ezt a formát úgy hívják: haiku. Nem tősgyökeres magyar versforma ez, mint a felező nyolcas, és még csak nem is európai gyökerű, de immár száz százalékig magyar termék. Meglepő módon bárki az interneten rákeresve a ’haiku’ szóra, könnyen meggyőződhet erről. Hiszen a haiku napjaink egyik legkedveltebb lírai szerkezete. Sokan űzik céhen belüliek mesterség gyanánt, még többen szórakozásból. Hatalmas gyűjtemények találhatók a neten. Ezért nagy kihívás is a haiku, hiszen eleve egy paradox formával kell boldogulnia annak, aki erre adja a fejét. Nagy titka a haiku-formának, hogy ez a végtelenül egyszerű alakzat bárkit, de most komolyan, bárkit képes a költői nyelv működésének titkába ripsz-ropsz bevezetni. És tessék elhinni, nem a levegőbe beszélek, hanem tapasztalatból. Kreatív írás nevű foglalkozások keretében ugyanis meggyőződtem róla, hogy olyanok voltak képesek a haiku segítségével kiváló lírai meglátásokat előállítani, akik a költői szövegekkel bevallottan finoman szólva sem voltak atyafiságos viszonyban.

Természetesen Jász Attila kötete nem csupán és nem is elsődlegesen a haiku magas szintű birtoklásáról ad tanúbizonyságot, hanem egy érett költői beszéd erejéről, amely meg tudja hökkenteni az időt, a múlást, formába tudja zárni a látványt, megszerkeszteni a gondolat nyelvi leképezését. A kötet egészét erősen áthatja a képzőművészeti látás mint metaforarendszer. A modern képzőművészet ugyanis a látás metaforáit, a valóság és a tudat közötti párbeszéd új nyelvét kutatják jó száz éve. A látás leképezése, úgymond, pedig intellektuális munka, amely a világ új metaforáit, a dolgok elbeszélhetőségének, közvetíthetőségének új kódnyelvét keresi.

A lírikus számára, aki az időben elmúló, központi nyelvi jelet, az ’én’-t kutatja, azt a módot, ahogy az ’én’ a nyelvbe íródik, számára a képzőművészeti nyelvhasználat a metaforakezelés rendkívül izgalmas tapasztalatait kínálja fel. A jegyzetben a verseknek alkalmat adó képzőművészeti alkotások listája megtalálható; de Jász Attila szemlélete sokkal tágasabb, mint a konkrét esetek, és ott is munkál, ahol nincs megnevezve a ’tárgy’. A haiku egyébként sem magányos műfaj, hanem mintegy gyűjteményben létezik. Egy haiku nem haiku. A haiku ugyanis nem forma, hanem nyelv. A Jász Attila által használt hármas haiku, mint a nyitó vers, a klasszikus értelemben vett tárgyversként is olvasható A lélek bőre valójában már szerkezet, kompozíció. A kötet olvasása egyvégtében ajánlott, az idő intenzív bemutatását kínálja. Igazi líra.

 

(2011)