G. István László verse

Porcukrot teába

(EP-nek)

„István, porcukrot teába?” – szóltál rám

Szigligeten, és én nem tudtam, hogy önmagad

idézted. Mosolyod kaján, hűvös, éterien elegáns,

a nyegleségből aranyat teremtő alkímia

fénye. Idéztél, de lehet-e nem téged idézni,

ha rólad van szó? Most más a kérdés: lehet-e

nem téged idézni, ha rólad már nem lehet szó,

csak a nyomodról, az emlékedről? Feloldja-e

a porcukrot a tea? Ott akkor tényleg nem volt más

a teához. Így hát előre dramatizáltam az idézetet.

A halál most utólag dramatizál. A halál végtelen

permutációs idézet. A halálban mindenki idéz –

csak épp kit? A porcukrot vagy a teát? És

ha feloldódott a teában a porcukor, vagy a porcukorban

a tea? Ma teát ittam az emlékedre. Több, mint

húsz éve nem iszom cukrosan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.