A lassú kert. Mozgás! (Varga Zoltán Tamás: A kert. Lassú mozgás)

A kötet leírására teszek csupán kísérletet, nem kritikai értékelésére. Az értékelés célt tévesztene, mert elvezetne a leírásról szóló leírás tárgyszerű szenvtelenségétől. A kötet bemutatásához, azt hiszem, a leginkább illő volna, ha a kertről beszélnék. Vagy még inkább E kertről, amely nem maga A kert. Üdvös dolog volna tehát a kertről szólani, amelyről annyi mindent el lehet mondani. Hisz a kertről beszélni hálás téma. A könyv azonban nem a kertről beszél, hanem – ahogy az már leenni szokott a könyvek esetében – ő maga kert. Egy olyan könyv, amely azt szimulálja, hogy ő maga a kert. És ettől olyan lesz, mint egy kert. vagyis A kert. Egy ismeretlen utak szabdalta tér, amely jelekkel van tele.

A kert használata pedig maga a kert, mint tudjuk. Attól kert a kert, ahogyan kertté teszik. Késő ősszel vagy kora tavasszal jeleket ültetnek el benne, vagyis katakréziseket. Jelek teremnek benne, amelyek a használat által lesznek azzá, amik. Vagyis az által lesznek azzá, amik, ahogyan használják őket. Vagyis mintha már előtte is azok lettek volna, csak akkor még a használat hiánya miatt nem látszott, hogy azok, amik. Az utólagosság ezért mindig megelőzöttség. A kert magvakból nő ki, amelyek már akkor is azok, amik, amikor még nem azok, csak lehetőségében azok, amik. A pragmatika alapja az ideák felszámolása. Az ideák a filozofálás útjából eltakarítandó akadályok, a kert útjait is járhatatlanná teszik. A kertben egy ideje köztudottan wittgensteinek sarjadnak. Wittgenstein óta ez szinte elkerülhetetlen. Alapvetően kétféle wittgensteinek vannak, úgymint korai és kései wittgensteinek, ennek megfelelően ezek is megteremnek benne.

Aztán még teremnek ott, vagyis A kertben, pragmatisták és idealisták, nevezzük őket filozófusoknak és költőknek. És mivel ez a kert, amelyről most szó van, egy fiatal költő kertje, valójában tehát a költészet használati módjáról van szó. Allegóriáink, amelyeket eddig megfogalmaztunk a kertről, a nyelv költői használatáról szóltak. A költészet kertjében úgy tűnik, immár nem virágok vannak, hanem aki oda téved, szavakat talál, amelyek a Nevek életét élik. Mert élet van ebben a kertben. A nevek által szabdalt terület a megfigyelés, a feljegyzés, az emlékezés, a visszatérés, az álom, az értelmezés terepe. A terep, a terület, a város, a kert – mind-mind a tér megalkotása a nyelvben. A térszerűség nyelvi létrehozása, megalkotása – jól ismert módon – szintén a költészet újabb kihívásai közé tartozik. Nem is olyan régen még a költészet a festészettel versengett, ahhoz mérte magát. Aztán a szobortárgy anyagszerűségét követte, a vers mint költői tárgy fosztotta le magáról létrehozója esetlegességét, bontotta ki magát a nyelv túlzsúfolt, balanszként elgondolt anyagából.

Varga Zoltán Tamás kötete a pictura poézise helyett, a felület előtti hosszas vagy türelmetlenül rövid szemlélődés helyett a belépést, az olvasónak a kötet terébe való bebocsátkozását, az ott teendő sétát, a munkálkodást, a kert felfedezését és gondozását igényli. A kert, ez a kert nem felület, szemlélendő képek sora, hanem mélység, vagyis mozgás. Lassú mozgás, ahogyan az alcím pontosít. „A kert. Lassú mozgás.” – mintha egy vers metaforája lenne ez a két kijelentés. Ebbe a kötetbe belépő olvasó tárgyakkal találkozik, kertművekkel, a természeti és a mesterséges világra utaló dolgok jeleivel. Valójában azonban egy költészet világának leltárával, feltérképezésével. Topográfiai metaforák alkalmazásától pedig nagyon tudatosan tartózkodik a kötet. A metaforáktól is, hiszen a jelek épp eldöntetlenségükben, a valamire való használhatóságuk iránti bizonytalanságukban vannak jelen itt. Az összefüggések keresése történik a szemünk előtt, az eszközök felkutatása és a bizonytalan, eltűnő, látszólag céltalan, mert nem korlátozott racionalitás szerinti átváltozásában, a végső mozdulatlanság iránti vágy nélküli élet van jelen. Egy letisztult, pontos világ elmozgása a kötet világa.

Jellemző módon a roppant kevés számú, fajsúlyos, vagyis költészetileg terhelt jelentésű, az absztrakciók világa felé mutató szava a kötetnek a cselekvés. Mindjárt az első versben:

 

„a cselekvés elkopott tárgyait

összegyűjtik

s dobozba rakják” (9. oldal)

 

A cselekvés elválik a dolgoktól, elválik a tárgyaktól, a leírás kísérli meg rögzíteni. Esetlegességet eredményez mindez, ami azt a kérdést veti fel, hogy mi szervezi meg a versszövegeket, ha a megszokott poétikai eszközök nem tartják össze az elemeket. A sorképzés ebben az esendőségben mozog, áthajlások mozgatják a szemantikai lezáratlanság, indázás és töredezettség.

Események, cselekvések, emlékek, történések mozzanatait, hangsúlyosan csak mozzanatait mutatják fel az egyes darabok. Tudatosan kerültem a rögzítenek ige használatát, mert pusztán felmutatnak valamit, nem rögzítenek semmit, határozottan elkerülik a versek ezt az előzetes tudást, amely az olvasást megelőzően már ott volna. És bár vannak szavak, amelyek vagy a topográfiai rögzítettség felé mutatnak (pl. Kölcse, Öreg-Túr, Medvekastély, Háromágú, Papok Kertje, Sziget, Palló, stb.), vagy az irodalmi jelölés áthallásai felé vezetnek (pl. Irina Ruszova), a kötet egésze a cím (a kert szó) üres, meghatározatlan, lehetőségekkel telített voltában vár a bejárásra. Erős kétely járja át, ezért lehetőségeket kínál fel; erős kétely járja át a költői és általában a cselekvés eltervezettségét illetően. Azt olvassuk a 30. oldalon:

 

de az is lehet hogy nem a buszra várnak

vagy legalábbis nem mindannyian

hanem arra a kis kövér harsány emberre a kulccsal

aki végre beengedi őket

be arra a meleg helyre

oda a cserépkályha mellé

a kiégett abroszok

és elharapott vizespoharak közé

ahol a nyelv

a korlátozott cselekvés kifejezője

 

A kulcs nem nálam van. Nem én vagyok az a kis kövér, akiről a szövegben szó esik. Nagyon szűkszavú versek ezek, amelyekről hasonlatokban beszéltem, ezért kétségeket hagytam csak magam után. A kétségek a jövőbe vezetnek, ahol a kétségek lehetőségekké, majd pedig szavakká szoktak válni.  Mindenkit invitálok ebbe a kertbe, amely a saját hang, egy leendő költői világ erős bejelentése. Semmi feltűnés, szelíd és csendes történések helyszínére lépünk be…

Lassan… A kert lassú. A lassú kert. Lassú a kert. Mozgás!

 

(2008)